Rólunk

Átfogó kutatáson alapuló üzleti stratégiánkat a budapesti piacra szabtuk, hogy a lehető legjobb ajánlatokkal állhassunk ügyfeleink rendelkezésére

Abe Richman és Alex Markus a Citylets budapesti irodáját mindössze 3 évvel a londoni iroda alapítását követően nyitották meg.  A cég kiváló teljesítményt mutathat fel a lakóház-ingatlanokhoz kötődő szolgáltatások terén, Londonban és immár Budapesten is.

A Citylets budapesti irodája 5 éve nyitott, csapata több éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlan üzemeltetés területén. Abraham, mint senior ügyvezető, egyedül 25 éves múlttal rendelkezik a lakás-, irodafejlesztés, bérbeadás és kezelés területén. Magyar és angol anyanyelvű munkatársaink pedig szinte bármely országból származó ügyfeleink igényeire tudnak reagálni, akár befektetőként, akár bérlőként veszik fel velünk a kapcsolatot.

A Citylets Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlankezelő cége, a londoni és a budapesti iroda alapításuk óta megközelítőleg 20 millió font forgalmat realizált. Ez elsősorban az ügyfeleink iránti elhivatottságunknak köszönhető, hiszen az ő elégedettségük közös érdekünk.

Másodsorban kiemelt hangsúlyt fektetünk értékes üzleti kapcsolataink ápolására és szélesítésére, amely lehetővé teszi, hogy mind jogi, mind pénzügyi területen időről időre új lehetőségeket és megoldásokat kínáljunk, segítve ezzel ügyfeleink befektetéseinek nemcsak megtérülését, de jövedelmezővé tételét.                           

A mai ingatlan befektetőknek kockázatos és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben kell helytállniuk, ezért a Cityletsben folyamatosan dolgozunk azon, hogy folyamatosan fejlődjünk és egyre jobb színvonalú szolgáltatással álljunk partnereink rendelkezésére.

Hiszünk abban, hogy az üzletben, ahogy a magánéletben is, az emberi értékek a legfontosabbak, így a törekszünk a kölcsönös megbeszélésen és odafigyelésen alapuló kapcsolatokban. Minden ügyfelünk és üzleti partnerünk értékes számunkra, így szaktudásunkon kívül optimista és lelkes hozzáállással háláljuk meg bizalmukat.
 

Az ügyfeleinket az alábbi ingatlanbefektetési szolgáltatásokkal várjuk:

  • kezelésünk alatt álló válogatott ingatlanok megbízható feltételek mellett történő bérbeadása/bérbevétele
  • általános ingatlankezelési szolgáltatások
  • lakóingatlanhoz kötődő szolgáltatások

Az ingatlanügyletek területén elért magas szintű szaktudásunknak köszönhetően ügyfeleink befektetéseinek megtérülési rátája átlagon felülinek mondható. Egyrészről, tisztában vagyunk azzal, hogy a város mely részein levő ingatlanokba érdemes beruházni, másrészről, hogy mikor érdemes ezekbe az ingatlanokba beruházni ahhoz, hogy a lehető legmagasabb hozamot érhessék el ügyfeleink.

A meglévő ügyfélkörünk számára létrehozott stabil üzleti alapok tették lehetővé számunkra, hogy kintlévőségeiket optimális szintre hozzuk, és hogy befektetéseik értékét tovább növeljük ez által az elkövetkezendő időszak folyamán.

Elsődleges célunk, hogy az alábbi területek mindegyikén ügyfeleink számára átlagon felüli színvonalú személyes kiszolgálást és személyre szabott tanácsadást nyújtsuk: 

  • Jelentős befektetési potenciállal rendelkező ingatlanok kiválasztása
  • A vásárlás optimális áron történő finanszírozása
  • A megvásárolt ingatlan teljes körű felújítása 

Továbbá külföldi ügyfeleink részére itt Budapesten létrehoztunk egy független szakemberekből álló csoportot, akik kiválóan beszélnek angolul és szükség szerint ügyfeleink rendelkezésére állnak. A csoportban megtalálhatóak

  • Adózási ügyekben jártas könyvelők, akik megfelelő időben pontos információval látják el tengerentúli befektetőinket
  • Ügyvédek, akik a vásárlás jogi vonatkozásaiban nyújtanak segítséget
  • Értékbecslők, akik igény esetén kiállítják a független értékbecslői nyilatkozatot, amelyre jelzáloghitel igénybevételéhez bankoknak vagy egyéb pénzügyi intézetnek szüksége lehet.
  • Pénzügyi szakemberek, akik az igénybe vehető kompetitív hitelkonstrukciók széles választékát tárják ügyfeleink elé

Hadd hangsúlyozzuk még egyszer, a Citylets csapata számára az ügyfél elégedettsége a legfontosabb. Kérésre megfelelő referenciákkal szolgálunk.